Horror/seinen mangák #1

Ez a 100. bejegyzés(éljen, hurrá, meg minden!!!)...

Ööö... akkor most jön valami magyarázatféleség arra, hogy milyen is az a seinen manga: Fiatal férfiaknak szól (de amúgy persze bárki olvashatja), témájában olyan dolgok vannak, amik őket érdekelhetik, ált. a főszereplő is hasonlít a célcsoportra, olyasmi, mint a shounen (ami meg fiúknak szól, és olyan a témája, ami a kölyköket érdekelheti abban a korban, ált. a verekedős/harcolós mangák oda sorolhatóak (Naruto)), csak ez érettebb verzió. A szereplők személyisége és a téma is rendesen kidolgozott, a rajzolás sem annyira gyerekes, a poénok is morbidabbak, előfordul erősebb szexuális tartalom is, meg erőszakosabb is... talán, de persze ez mangánként változik, én meg próbáltam egy általános meghatározást adni... lehet olyan seinen mangát is találni, ami teljesen elüt az eddig felsorolt dolgoktól.

Én általában a horror (ezt nem kell magyaráznom, hogy miért) és a seinen (a komplex történetek, meg a hangulat miatt) műfajokban szoktam választani, egy időre leálltam a mangaolvasással, de most megint szokásommá vált, úgyhogy egy párat bemutatok, amik szerintem elég jók.
Még sok ilyen mangás bejegyzés lesz, mert ez csak egy töredéke azoknak a remek mangáknak amik eddig készültek...

A Manga Fox (angol) nevű oldalon szinte minden fönt van, magyarul nem nagyon olvasok, mert így szoktam meg, ráadásul amikor elkezdtem mangákat olvasni, a többséget még nem is fordították akkor magyarra, most nemtom, hogy mi a helyzet, mert nem nézem... szóval a linkek is a Manga Foxra mutatnak, a borító képek is onnan vannak, és az összes manga kép, de a linket majd úgyis kirakom a képekhez. Elvileg ha valaki rákattint a képre, az átirányít arra a részre, ahol az a kép van a fejezeten belül... a cím meg a manga oldalához vezet, ott lehet választani, hogy melyik fejezetet akarod olvasni, általában van valami figyelmeztetés egy piros négyzetben, hogy amit olvasni akarsz, abban lehet nem gyerekeknek való tartalom, ha rákattintasz az ottani szövegre, megjelenik a fejezetek listája... de nem minden mangához rakták oda...

És ami még fontos: jobbról balra kell olvasni a mangákat, azaz a paneleket és a szövegbuborékokat is úgy kell nézni, hogy mindig a jobb oldali legyen az első, és onnan haladva balra a következő... ööö... a lényeg annyi, hogy úgy kell olvasni, mint egy átlagos európai képregényt, csak az irányt kell megfordítani...




Cím: Ibitsu
Mangaka: Ryou Haruka
Műfaj: horror, seinen
Hossz: 2 kötet (a manga és a fordítás is befejezve)

Az egész egy városi legendával kezdődik, miszerint egy fura lolita (azok a rokokó/barokk fodros-csipkés cuccba öltözött csajok) megkérdez egy srácot az utcáról, hogy akar-e húgot, és ha a srác azt mondja, hogy nem, a csaj szimplán kinyírja őt, de ha azt mondja, hogy van már, a loli átveszi a húg helyét, és a srácnak csúnya, szenvedéssel teli halála lesz... Ezen kívül van még két egyfejezetes melléktörténet (amúgy sztem az első kötet végi extra ijesztőbb volt, mint a fő történet)


...................................................................................


Cím: Himizu
Mangaka: Furuya Minoru
Műfaj: seinen, dráma, pszichológiai, vígjáték,
Hossz: a mangafoxon lefordítva a 2. kötetig van, a fordítócsapat úgy tűnik, hogy már nem műxik, remélhetőleg mások majd átveszik és folytatják, van rá esély... a manga maga 4 kötetes, és befejezett.

Egyszerű alaphelyzet: a főszereplő a lehető legsemmilyenebb, nyugodt, békés, átlagos életet akar élni, ennek érdekében oda is figyel arra, hogy távol tartsa magától a sorsfordító eseményeket. A szülei lelépnek, ő meg éli a maga életét, próbálja túlélni a sok hülyeséget, ami történik körülötte, és ott vannak persze az elcseszett haverjai, akik szintén igyekeznek életképesek maradni a maguk módján, közben meg a főszereplő azon van, hogy azt higgye, mindez teljesen átlagos, még akkor is, amikor már nem bírja irányítani a dolgokat, és minden egyre kevésbé lesz átlagos....
Talán az egyik legsötétebb hangulatú manga, amit valaha olvastam, nagyon kegyetlen, és tele van olyan poénokkal, amiken az ember igazából nem is röhögne, de minden annyira elcseszett és abszurd, hogy az már vicces...
A szereplők mimikája eltúlzott, de a rajzolás baromi jó.


..................................................................................


Cím: Zashiki onna
Mangaka: Mochizuki Minetaro
Műfaj: horror, seinen
Hossz: 1 kötetes (a manga és a fordítás is befejezett)

Egy srác az éjjel kimegy megnézni, hogy ki dörömböl a szomszéd ajtaján ilyenkor. Egy legalább kér méter magas, hosszú fekete hajú nő az, aki miután nem tudta elérni a szomszédot, zaklatni kezdi a srácot. Először telefonon hívogatja, majd megszerzi a lakáskulcsot...
A legijesztőbb az egészben az, hogy a nő bár elég ronda, de nem olyan természetellenesen durván, csak szimplán hétköznapian ronda. De komplett őrült, és képtelenség leállítani őt, ha valaki leüti, az rögtön fölkel és visszatámad... elég kiszámíthatatlan és furcsa a viselkedése.
Azt hiszem, ez az egyik legijesztőbb horrormanga...

..............................................................................

Cím: Franken Fran
Mangaka: Kigitsu Katsuhisa
Műfaj: horror, sci-fi, seinen, ecchi(enyhe pucérkodás van benne), vígjáték, dráma, pszichológiai
Hossz: a fordítás és a manga is a 6. kötetnél tart, még mindkettő megy.

Egy frankestein szörnye kinézetűre összefoltozott csaj, Fran, mindenféle fura operációt végez, hogy teljesítse a különböző emberek kérését, és általában vagy rosszul sülnek el a dolgok, és emiatt totális katasztrófa lesz, vagy valami bizarr megoldást találnak, hogy megoldják a problémát...
Baromi véres, szinte minden fejezet bővelkedik levágott testrészekben vagy belsőszervekben, ami még egy doktoros mangához is sok...
Ez az egyik legfurább manga a kedvenceim közül... nagyon eredeti, és még vicces is... de tényleg!



...........................................................................

















Cím: Mirai nikki
Mangaka: Esuno Sakae
Műfaj: horror, pszichológiai seinen, akció, dráma, természetfeletti, tragédia
Hossz: 12 kötet (a fordítás és a manga is befejezett)

A főszereplő egy igencsak zárkózott kölyök, aki a telefonján vezet naplót, és egy képzeletbeli világban a helyi isten jó barátja. Az isten kitalál egy játékot, aminek a végén a győztes lesz az új isten.
A játék lényege annyi, hogy van néhány ember, akik a naplójuk segítségével valamilyen tudásra tesznek szert (pl a főszereplőnek a vele kapcsolatos közeli jövőt mutatja, egy másik gyereknek menekülési útvonalakat, egy kiscsajnak beszámolót tart, hogy éppen mit csinál a főszereplő srác...). A naplójuk segítségével el kell pusztítani az ellenfelüket úgy, hogy tönkre kell tenni az illető naplóját, vagy ki kell nyírni azt(de tulképp mindkét esetben meghal a játékos...)
A főszereplő segítője az a csaj, akinek a srác napjait írja le a naplója, és enyhén szólva nem komplett, bárkit egy pillanat alatt kinyír, hogy eltávolítsa az akadályokat, és megvédje a srácot.
Elég érdekes, bonyolult története van, nem valami kiszámítható, és jó kis akciójelenetek vannak benne.



................................................................................

Cím: I am a Hero
Mangaka: Hanazawa Kengo
Műfaj: horror, seinen, dráma, pszichológiai, vígjáték, hétköznapi
Hossz: a fordítással a 3. kötetnél tartanak, amúgy a manga az 5. kötetnél, de még folytatják...

A főszereplő egy mangaka asszisztens, aki elég szerencsétlen, ráadásul a mangáit is folyton visszaküldik a kiadók. A nője még mindig az exét emlegeti, mert az sokkal sikeresebb, a fickó meg már kezdi elfogadni, hogy ő maga csak egy mellékszereplője a saját életének...
SPOILER:(feketével írtam, hogy még véletlenül se tudja az elolvasni, aki nem akarja... ha el akarod olvasni, jelöld ki a szöveg helyét...)
Ez akkor változik meg, amikor valami fura betegség hatására az egész várost ellepik a zombik, és küzdenie kell a túlélésért, bár a fickó világszemlélete miatt még a zombitámadás is hétköznapinak tűnik...
Helyenként elég vicces tud lenni, ahol meg félelmetesre akarták csinálni, ott meg elég félelmetes...
A főszereplő személyisége érdekes, és bár az első pár fejezet unalmasra sikeredett, a fordulat után már olyan izgalmas, hogy az ember elkezdi olvasni, és pillanatok alatt végez is az újonnan lefordított fejezetekkel...

Let's scare Jessica to death

Év: 1971
Ország: USA
Műfaj: horror, pszichológiai
Rendező: John D. Hancock
Szereplők: Zohra Lampert, Mariclare Costello, Barton Heyman, Kevin O'Connor

A történet:
Jessicát kiengedték az elmegyógyintézetről, és most próbál új életet kezdeni (mert már szinte minden rendben van). Férjével és a haverjukkal egy falusi villába költöznek, hogy Jessica megszabaduljon a rossz emlékeitől (mert néha még mindig olyan dolgokat lát és hall, amik valójában ott sincsenek). A házban találnak egy Emily nevű lányt, aki miután látta, hogy a ház üresen áll, gondolta beköltözik. Jessica megtudja, hogy Emilynek nincs hová mennie, ezért arra kéri, hogy maradjon náluk egy darabig. Ahogy telnek a napok, remekül összebarátkoznak a lánnyal (pedig valami nagyon nincs rendben vele). Az egyetlen kellemetlenség, a falusi öregek ellenséges viselkedése (mindegyiknek sebhely van a karján vagy a nyakán). Jessica és a férje egyik nap elmennek, hogy eladjanak néhány otthagyott cuccot a házból. A régiségbolt vezetője elmond egy legendát az előző lakókról... állítólag egy nő az esküvője napján vízbe fulladt, és még mindig a ház környékén ólálkodik... állítólag olyan, mint egy vámpír, de ez úgyis csak mendemonda (pedig nagyon is valószínűnek tűnik).

Személyes vélemény:
Baromi jó ötlet volt, hogy néha hallhattuk Jessica gondolatait, vagy azt, amit ő hall, a suttogásokat... elég szar lehet az ő helyében lenni. A néző könnyen át tudja érezni azt a kellemetlen helyzetet, amiben Jessica van, ráadásul Zohra Lampert remekül alakította a "nemrég szabadult a diliházból" nőt, nem tudom, hogy valójában milyen a viselkedése, de a filmben görnyedt testtartásával, meg azzal az állandó kómás arckifejezéssel (érdemes a szemét figyelni, néha egyértelműen a "semmibe" néz) teljesen el lehet hinni neki, hogy nincs jól.
Az viszont nekem jobban bejött volna, ha nem lett volna ennyire egyértelmű, hogy csak beképzeli-e magának a dolgokat, vagy nem... egy kicsit olyan volt, mintha a végére kifogytak volna az ötletből a készítők, és csak úgy összecsapták volna, hogy befejezhessék...
Amúgy meg tök jól bemutatták, hogy milyen, ha valaki skizofrén... Mert ez volt a skizofrénia, és nem az, amikor valakinek több személyisége van, és egyik pillanatról a másikra már másképp viselkedik (mintha egy másik ember lenne), mert az a disszociatív személyiségzavar.
A hangulatot elég jól meg tudták adni, a zene is a helyén volt, bár valszeg ez annak idején sokkal ijesztőbb lehetett, mint most... nekem egyáltalán nem volt ijesztő, de simán el tudom képzelni, hogy 1971-ben egy felnőttnek is rémálmai voltak a film után... vagy nem.
Egy kicsit bajban vagyok ezzel az alkotással, mert az első kb. kétharmada baromi jó volt, a végére meg csalódást okozott, nem sikerült adnia azt az extrát, amitől a nézőt "kiüti" a film. Szóval a pontozást is úgy lehet értelmezni, hogy a vége miatt vontam le a maximumból...

De dødes tjern/ Lake of the dead

Év: 1958
Ország: Norvégia
Műfaj: horror, pszichológiai, thriller
Rendező: Kåre Bergstrøm
Szereplők: Bjørg Engh, Henki Kolstad, André Bjerke, Henny Moan

A történet:
6 jó barát utazik egy a várostól félreeső vidékre. Liljan már korábban szólt bátyjának, hogy átmennek hozzá, de nem kapott még választ. Aggódik a bátyja miatt, mert egy ilyen elszigetelt helyen él, ráadásul még egy furcsa legenda is szól a környékről...
A csapat megérkezik a házhoz, de az ajtót nyitva találják, és Bjørn sehol. Úgy döntenek, megszállnak bent, és megvárják, hogy a fickó hazajöjjön.
Ebéd közben egyikük elmesél egy régi történetet a házról: 100 évvel ezelőtt egy Tore Gråvik nevű férfi építette, akinek furcsa hajlamai voltak, és fél lábú volt. Egyszer rajtakapta a húgát, hogy egy másik fickóval van, és megtámadta őket a baltájával. A pár eltűnt a közeli tóban, Gråvik pedig 3 nap múlva követte őket...
Azóta a férfi szelleme visszajár, és éjjelente megszállja az embereket, hogy azok is a tóba vesszenek...

Személyes vélemény:
Nem ismerem a régi norvég filmeket (ok, az újabbakat sem túlzottan...), de azt jó volt látni, hogy az amerikai filmipar nem hatott rá túlzottan... Például a szereplők nem voltak olyan mesterkéltek, hétköznapibbnak, hihetőbbnek tűntek ezek a figurák. A párbeszédek is elég jók voltak, szórakoztató volt, ahogy beszólogattak egymásnak, nem volt az a felesleges, túlzott udvariaskodás... Tehát csak ilyen apróságokban, de érezhető volt, hogy egy másik kultúrához tartozik a film...
Nagyon jól megoldották a hangulatot, nyomasztó és ijesztő is tudott lenni, ahol kellett... Voltak igazán félelmetes jelenetek is benne, és nem számít, hogy régi és fekete-fehér, akkor is zavaró tud lenni a néző számára.
De ami még különös volt, az az, hogy néha úgy éreztem, mintha egy korai, fekete-fehér, élőszereplős norvég verzióját nézném a Scooby-Doo-nak... ja, meg a kutya nélkül. Majdnem végig annak a vonalát követi: a szereplők elmennek valahová, valaki rejtélyesen eltűnik, van valami helyi mendemonda, a szereplők elhatározzák, hogy megoldják a rejtélyt, stb... (nem áll szándékomban elmesélni az egész filmet, de ha valaki ismeri a rajzfilmet, ki tudja találni...). Mondjuk lehet, hogy csak az én hülyeségem, párhuzamot állítani két ennyire különböző dolog között...
Összességében nekem nagyon bejött, érdekes film, nem laposodik el, szórakoztató és félelmetes.

Ajánlás:
Ha valakit érdekelnek a korai horrorfilmek, és nem csak az amcsi vonalon akar mozogni, ez egy elég jó választás lehet... És van benne egy dühös falábú favágó!!!

Cure

Év: 1997
Ország: Japán
Műfaj: horror, thriller, dráma, pszichológiai, krimi
Rendező: Kiyoshi Kurosawa
Szereplők: Koji Yakusho, Masato Hagiwara

A történet:
(különböző színekkel írtam a különböző jelenetekhez tartozó részeket, hogy ne legyen olyan zavaró az ugrálás.)
Egy férfi fém csővel agyonver egy prostituáltat. Nem sokkal később már a rendőrség vizsgálódik a helyszínen, de nincs nehéz dolguk, hiszen Takabe detektív megtalálja a tettest a szellőzőnyílásba bújva, meztelenül és rémülten. Ez már a harmadik ilyen ügy az utóbbi két hónapban... Csak annyi a közös bennük, hogy minden alkalommal a gyilkos azonnal bevallotta bűnét, és az áldozat torkába egy X-et vágtak.
Egy fickó a tengerparton afelől kérdezget valakit, hogy hol van, és milyen nap van. Minden válasz után pár perccel az egészet elfelejti, ezért újra megkérdezi ugyan azokat a dolgokat... Mikor látja a férfi, hogy a másik fickóval valami nem stimmel, hazaviszi, és segíteni próbál rajta. Nem sikerül túl sok mindent kideríteni róla, csak annyit, a kabátjában lévő címke alapján, hogy Mamiyának hívják... Mamiya semmire nem emlékszik vele kapcsolatban, de arra kéri a férfit, hogy meséljen magáról, és a feleségéről... Másnap Takabe megtudja, hogy egy férfi megölte a feleségét (a korábbi módszerekhez hasonlóan), és kiugrott az ablakon... A férfi életben van, de fogalma sincs, miért nyírta ki a feleségét.
Egy rendőr talál rá Mamiyára, aki éppen egy háztetőn áll. A rendőr le akarja hozni, de Mamiya leugrik, nem sebesül meg nagyon, ezért a rendőr beviszi őt a rendőrfülkébe, és beszélgetni kezdenek.... Másnap a rendőrmuksó főbe lövi a társát, és belevág egy X-et. Takabét értesítik, hogy a kórházban találtak egy gyanús fickót, azonban az illető semmire sem emlékszik, így Takabénak kell kiderítenie, hogyan és miért vette rá Mamiya az embereket a gyilkosságokra...

Személyes vélemény:
Azt rögtön le kell szögeznem azok számára, akik még nem látták ezt a filmet (ebben az esetben, és ha adnak a szavamra, a következő 24 órán belül tessék pótolni eme hiányosságot ;)), hogy én csak egy töredékét meséltem el a filmnek... ennél sokkal összetettebb az egész. Ott van még Takabe felesége is, aki súlyos beteg, Takabénak pedig ez egy plusz probléma, és így sokkal nagyobb a nyomás is rajta. És Mamiya pedig komolyan pár perc alatt gyilkost tud bárkiből csinálni, ha beszélgetni kezd vele, Takabéval meg rengeteget beszél...
A nézőt teljesen magába szippantja a film, a rendező filmjeire jellemző hangulatot könnyű átvenni, bár ha valakit zavar, ha nincs ötpercenként robbantgatás, és dugás egy filmben, talán nem lesz türelme, kivárni a végét... őket sajnálom...
Érdemes figyelni, mert a végén általában a nézőnek kell a fejében összeraknia, befejeznie az egészet, de ebben szerencsére segít az a hangulat, ami a film megnézése után is még sokáig ott van, és nem könnyű kiszakadni abból.
Amit nagyon szeretek a rendező munkáiban, az az, hogy akárhányszor is nézek meg tőle valamit, a végén mindig egyfajta elégedettség, nyugodtság és melankólia tölt el... elég érdekes.
Kiyoshi Kurosawa horrorfilmjei (a többség) lassúak, aprólékosak, szépek de hátborzongatóak és nyomasztóak (de nagyon!).

Ajánlás:
Nagyon jó film, úgyhogy ha tehetném, mindenkinek ajánlanám, de mivel nem biztos, hogy mások is úgy értékelik mint én, ezért azoknak ajánlom, akik adnak a véleményemre (tudom, hogy ezt írtam néhány sorral feljebb is, de ez van...). Aki pedig nem lesz megelégedve, visszakérheti azt a 2 órát az életéből ;).


A trailer megint nagyobb, mint kéne... a youtube-on meg lehet nézni az egészet, ha valakit érdekel.

Marebito

AKA: The stranger from afar
Év: 2004
Ország: Japán
Műfaj:horror, dráma, pszichológiai, fantasy
Rendező: Takashi Shimizu
Szerepleők: Shinya Tsukamoto, Tomomi Miyashita

A történet:
Masuoka mindent felvesz a kamerájával, főleg az érdekli, hogy hogyan jutnak el az emberek az őrületig...
A fordulópont egy fickó öngyilkosságának lefilmezése volt. A férfi valami olyat látott, aminek hatására szemen szúrta magát (most írhatnék egy rakás borzalmas szóviccet ezzel kapcsolatban, de jobb, ha nem teszem XD...). Masuoka látni akarja, hogy mi juttatta a férfit idáig, ezért felfedezőútra indul a gyilkosság helyszínén, a metróállomáson. Megérzéseit követve az üzemi terület legeldugottabb pontján keresztül eljut egy a II. világháború előtt épült és használt, de mostanra már kihalt alagútrendszerbe. Itt csak 2 "emberrel" találkozik: egy hajléktalannal, aki el akart zárkózni a világtól, és az öngyilkos fickó szellemével. A hajléktalan arra figyelmezteti Masuokát, hogy tűnjön el, amíg még lehet, mert ha elkapják a Derok, kiszívják a vérét... a szellem viszont elvezeti őt az egyik alagútig, majd eltűnik. Az alagút a szabadba nyílik, ősi romok és falak, hegyek állnak mindenhol.
Az egyik falnál egy meztelen nő fekszik, lábán egy lánccal, amit a falhoz rögzítettek.
A fickó hazaviszi a nőt, ruhát és enni ad neki, de a nő nem hajlandó enni. Nem tud sem beszélni, sem rendesen járni, csak négykézláb mászik.
Miután Masuoka megvizsgálja a nőt, hegyes fogaiból és furcsa állati viselkedéséből rájön, hogy a jövevény nem is ember...
Masuoka elnevezi őt F-nek, és háziállataként kezeli. Szép lassan megtanítja őt beszélni és járni, és az is kiderül, hogy F nem eszik mást, csak vért... szereti az állati vért is, de igazán az emberitől tud jóllakni...

Személyes vélemény:
Ez is egy olyan film, hogy még a megnézése előtt körbenéztem, hogy mások mit gondolnak róla, és arra számítottam, hogy tényleg úgy lesz, ahogy ők mondták, de nem. (Ez egy jó kis mondat lett...) Arra valahogy senki nem hívta fel a figyelmet, hogy az egész baromira nem az, aminek látszik... Apróbb megjegyzésekből az elején és a végén össze lehet rakni, hogy valójában mi történik, mert mi azt látjuk, amit Masuoka lát, és annak csak részben van köze a valósághoz... Többet nem mondhatok erről, de oda kell figyelni rá...
Elég jó lett, de én azt hittem, hogy olyan hű-de-ijesztő lesz, annyira nem volt az, inkább lélektani, mintsem a látvánnyal riogató... de elég nyomasztó volt, és zavaró...
Érdekes film, nem hiszem, hogy bárki el tudna aludni rajta... ;)
És a rendező... hát, ha valaki még nem hallott Takashi Shimizuről, ideje felébrednie téli álmából, és körbenéznie a világban... Shinya Tsukamotoval kapcsolatban pedig úgyszintén...

Ajánlás:
Ahhoz képest, hogy egészen másra számítottam, nem volt rossz... sőt, jó volt, csak nem árt, ha megfelelő hangulattal nézzük. És mégegyszer, lélektani horror, senki ne számítson a semmiből előugró ordító zombikra megy egyebekre... van benne egypár véres jelenet, de itt nem az a lényeg.

Skjult

Év: 2009
Ország: Norvégia
Műfaj: dráma, horror, thriller, pszichológiai
Rendező: Pål Øie
Szereplők: Kristoffer Joner, Cecilie A. Mosli, Anders Denielsen Lie,

A történet:
Kai Koss 19 év távollét után hazatér szülőfalujába, mikor megtudja, hogy anyja meghalt. Letörve érkezik, de nem családtagja elvesztése miatt, hanem azért, mert újra találkoznia kell vele (bár, csak a holttesttől kell elbúcsúznia). Egy régi ismerősével, Saraval találkozik a hullaházban, aki elmondja Kainak, hogy mivel nem találtak az anyjánál semmi iratot vagy végrendeletet, a házat és minden egyebet ő fog örökölni....
Kai elmegy a régi roskadozó házhoz két benzines kannával, majd körbenéz. A halott anyja emléke kísérti őt, azt várja, mikor fog felbukkanni a semmiből, és bántani őt, mint ahogyan azt gyerekkorában tette. Mikor a férfi a pincefele jár, valaki odagurít hozzá egy piros labdát... A fickó rémült, szeretne túl lenni az egészen, úgyhogy magához veszi az egyik kannát. Azonban megjelenik ismét Sara, és félbeszakítja Kai terveit, elkobozza a benzines kannákat, mondván, hogy amit tenni akar az illegális...
Kai egy közeli hotelben száll meg. Először a recepcióshölgy el akarta küldeni, mert lejárt a szezon, de egy telefonhívás miatt mégis beleegyezett, hogy maradjon. A hotelszoba ablakából rálátni a házra, a fickót pedig rémálmok gyötrik, ezért elmegy inni Sara szülinapi bulijára. Sara és Kai beszélgetéséből kiderül, hogy miután a férfi elkerült szociopata anyjától nem lett sokkal jobb a sorsa, 4 árvaházat járt meg.
A férfit emlékei visszakergetik a régi házhoz, melynek egyik ablakából lámpafény szűrődik ki...

Személyes vélemény:
Szép, lassú, gondolkodós film. Inkább riogatások vannak benne, amitől az ember összerezzen, de meg nem ijed, a hangulatát viszont remekül eltalálták, ott van az a folyamatos nyomasztó érzés a film nézése közben. A helyszínek nagyon szépek, a színészek játéka tökéletes, a filmet is jól építették fel, nekem mégis volt egy kis hiányérzetem... nem tudom, miért... Ettől függetlenül jó lett szerintem. Érdekes... bocs, nemtok mást mondani róla, még mindig a filmen jár az agyam XD... nehéz kiszakadni belőle... teljesen kikapcsol...

Ajánlás:
Azoknak nem ajánlom, akik csak valami agyatlan kaszabolásra/belezésre vágynak, türelmetlenek, és fedetlen női kebleket akarnak csodálni (mert itt csak egy undorítóan hegesedett Kai felsőtest volt pucéran...). De akik egy szép, lassú, gondolkodós horrorfilmet akarnak látni (csak ismételni tudom magam...) nézzék meg ezt, mert szerintem nem fognak csalódni benne.

Megjegyzés a trailerhez: nem volt normális méretben, úgyhogy vagy a fele le van vágva a képnek, szóval ha valakit érdekel, keressen egy trailert a filmhez a youtube-on, és ott mindent látni fog rajta normálisan (Bah...asszem ez a mondat teljesen értelmetlen lett o.O) XD... bocsi.

Martin

Év:1977
Ország: USA
Műfaj: dráma, horror, thriller, pszichológiai
Rendező: George A. Romero
Szereplők: John Amplas, Lincoln Maazel, Elyane Nadean, Christine Forrest, George A. Romero

A történet:
A főszereplő vonattal utazik Pennsylvaniába. Este, mikor már szinte mindenki alszik, ő belopózik a mosdóba, és orvosi csomagból injekciós tűt vesz elő. Megtölti azt valamilyen szerrel, és elmegy. Miután sikerül bejutnia egy nő fülkéjébe, rátámad, de a nő kiüti a tűt a kezéből. Martin lebírkózza őt, majd pengével egy vágást ejt a nő csuklóján, és megissza a vérét. Dolga végeztével eltünteti a nyomokat, és csendben távozik. Martin egy vámpír, vagy legalábbis annak tartja magát. Nem bírja ki vér nélkül, mindig újabb áldozatok után kutat. Zsákmányát nem vonzerejével vagy hipnózissal ejti el, hanem injekcióval, amiben altató van, és nem tűhegyes szemfogaival ejt vérző sebet rajtuk, hanem egyszerű borotvapengével... A vonatállomáson idős, fanatikus vallásos Cuda unokatestvére várja, nála fog lakni ezentúl. Látszik, hogy a család nincs oda Martin vámpírkodásáért, azért is küldték ide, hogy kineveljék belőle ezt, és kiűzzék belőle a gonoszt. Az idős férfi megtiltja Martinnak, hogy bárkivel is beszéljen, vagy bármilyen kapcsolatba kerüljön. Mikor Martinnak elege lesz abból, hogy mindenütt fokhagymafüzérek lógnak, unokatestvére pedig nosferatunak szólítja, a fiú elárulja neki, hogy sem a fokhagyma, a kereszt, sem a szertartásos szövegek nem fognak használni ellene. A házban él még Cuda unokája, Christina is, aki próbálja meggyőzni nagyapját, hogy nem kéne Martint bezárva tartani, és hogy kizárt, hogy a fiú vámpír legyen, de nem jár sikerrel. Később, mikor Martin és Christina beszélgetnek, a srác elmondja neki, hogy ő már 84 éves. Christina szerint Martin beteg, kórházban lenne a helye, és nem itt, a fiú viszont azt mondja, teljesen jól van... Így kell Martinnak élnie ebben az ingerszegény környezetben, azonban mivel szüksége van a vérre, újabb áldozatokat kell találnia...

Személyes vélemény:
George A. Romeroról szerintem mindenkinek a zombik jutnak eszébe, pedig mást is csinált a hatszázmillió zombisfilmen kívül. Például ilyen gyöngyszemeket is, mint a Martin. Egyébként utálom a vámpírokat, mert (bár van egy-két kivétel) mindegyik folyton pózol, túl szép, de közben meg túl gagyi, mindig drámáznak, nagyon könnyen ki lehet nyírni őket, és egyáltalán nem ijesztőek... de Martin a kivételek sorába tartozik. Nem normális a kölyök, de én bírtam... Ja, és a fekete-fehér bevágások, amik Martin szemszögéből mutatták a különböző helyzeteket, pedig külön tetszett. Szóval, a lényeg ennyi: emberek, nézzétek meg mert ez egy jó film. Bravó, meg minden XD...

Ajánlás:
Talán az, aki nem szereti az elvont dolgokat, nem biztos, hogy érteni fogja vagy tetszeni fog neki, de amúgy mindenkinek ajánlom, hogy tegyen egy próbát vele. Mindenképp valami újat fog látni, nincs benne semmi klisé, amit el lehetett volna sütni egy ilyen filmmel kapcsolatban.

Parents

Év: 1989
Ország: USA
Műfaj: horror, vígjáték, dráma, thriller, pszichológiai
Rendező: Bob Balaban
Szereplők: Randy Quaid, Brian Madorsky, Mary Beth Hurt, Sandy Dennis

A történet:
A Laemle-család nemrég költözött új otthonába, egy kedves kisvárosban. Hamar összebarátkoznak mindenkivel, a tökéletes család képét adják: a keményen dolgozó apuka (Nick), a csinos, házias anyuka (Lily) és a bár kicsit visszahúzódó, de egyébként rendes gyerek (Michael). Azonban, mint ahogy az lenni szokott egy ilyen horrorfilmben, hamar kiderül, hogy ennél a családnál sincs minden rendben... Michael furcsa viselkedése az iskolájában szemet szúr tanárának, aki megpróbálja kideríteni az iskolapszichológus segítségével, hogy mi lehet a kiváltó ok. A kölyök összebarátkozik egy másik újonnan érkezett osztálytárssal, aki bevallása szerint a holdról jött, és korához képest mintha túl sokat is tudna a felnőttek világáról. Michael gyanakodva figyeli szüleit, és furcsa dolgaikat, sejti, hogy valamit titkolnak... De a gondok igazán csak akkor kezdődnek, mikor Michael belopózva apja munkahelyére, a patológián valami gyanús dolgot lát... Ezek után felmerül benne a kérdés, hogy vajon honnan szerzik szülei azt a rengeteg húst, amit nap mint nap esznek...

Személyes vélemény:
Mikor elkezdtem nézni a filmet, arra számítottam, hogy egy bugyuta horror-vígjátékot fogok látni, csupa móka és kacagás vár rám... ehhez képest nem is volt annyira vicces, inkább nyomasztó és zavaró hangulatú. Mondjuk ez inkább javára vált, hiszen így egy elgondolkodtató, kicsit szürreális, egyedi művet kaptunk. Tulajdonképp a film azt mutatja, milyen ijesztő lehet a gyerekek szemében a felnőttek világa (bár az is biztos, hogy Michael sem teljesen komplett...). Az 50-es éveket idéző képi világ, és a már-már émelyítően boldog családi idill éles kontrasztot alkot a cukormáz alatti hátborzongató valósággal, ami csak a film vége felé tárul elénk.

Ajánlás:
Kötél idegekkel rendelkező, filozofikus vegetáriánusok nyugodtan megnézhetik.

Diary: Wishful thinking

Eredeti cím: Mon seung
Év: 2006
Ország: Kína
Műfaj: dráma, horror, thriller, pszichológiai, romantikus
Rendező: Oxide Pang Chun
Szereplők: Charlene Choi, Isabella Leong, Shawn Yue

A történet:
Leung Wing-na szeret főzni, bábukat készíteni és naplót írni. Magányosan él, amióta a párja lelépett. Hogy megkeresse az exét, elmegy az irodaházba, ahol dolgozik, de a recepciós hölgy arról tájékoztatja, hogy a férfi kilépett munkahelyéről. Mivel a telefonját sem veszi fel, Wing-na egy kávéházban ülve figyeli az embereket. Észrevesz egy fickót, aki teljesen úgy néz ki, mint az exe. Először azt hiszi, hogy tényleg ő az, de mikor kérdőre vonja őt, kiderül, hogy egy teljesen más személy. Ekkor eszébe jut a nőnek, hogy a recepciós valójában nem azt mondta, hogy kilépett, hanem azt, hogy nem is dolgozik ott... Este a barátnőjével beszélgetve úgy adja elő az egészet, hogy találkozott a volt barátjával, de az úgy tett, mintha nem is ismerné őt. Majd kijavítja magát, és közli, hogy összetévesztette valakivel. A barátnője azt javasolja, kezdjen el járni valakivel, így könnyebben túl fogja tenni magát az egészen. Megfogadva a tanácsot, Wing-na követi az exe hasonmását. Összeszedve bátorságát elhívja beszélgetni a férfit, aki felajánlja, hogy a nő bármikor hívhatja őt... Megtudjuk, hogy bár néhány fura dolgát leszámítva egész normálisnak tűnik, de valójában súlyosan beteg, zavart elméjű Wing-na (többek közt erősen paranoid, skizofrén). De mivel majdnem mindig egyedül van, nincs jele a gyógyulásnak, hallucinációi miatt pedig szinte egy alternatív valóságban él...

Személyes vélemény:
Sokadszorra néztem meg ezt a filmet, de képtelen vagyok megunni. Lassú, de nem unalmas, szépen lassan kapjuk meg a puzzle darabokat, hogy aztán a végére az egészet ki tudjuk rakni. Az egyértelmű, hogy Wing-na őrült. A kérdés csak az, hogy mennyire... erre a film végi csavarból kapunk választ, ami eléggé meglepő... Nagyon szép, jól megcsinált film, egyébként a rendező az egyik Pang tesó (The Eye), de az írásban a másik is besegített... ez a kedvenc filmem tőlük, és talán az összes kínai film közül is.

Ajánlás:
Azoknak ajánlom, akik semmi pörgősre nem vágynak éppen, de egy jó horrorfilmet szeretnének nézni, szeretik megdolgoztatni az agyukat és nem borulnak ki, ha valami sokkolót látnak. (Meh... ebből a kombinációból asszem túl kevés van XD...)