Let's scare Jessica to death

Év: 1971
Ország: USA
Műfaj: horror, pszichológiai
Rendező: John D. Hancock
Szereplők: Zohra Lampert, Mariclare Costello, Barton Heyman, Kevin O'Connor

A történet:
Jessicát kiengedték az elmegyógyintézetről, és most próbál új életet kezdeni (mert már szinte minden rendben van). Férjével és a haverjukkal egy falusi villába költöznek, hogy Jessica megszabaduljon a rossz emlékeitől (mert néha még mindig olyan dolgokat lát és hall, amik valójában ott sincsenek). A házban találnak egy Emily nevű lányt, aki miután látta, hogy a ház üresen áll, gondolta beköltözik. Jessica megtudja, hogy Emilynek nincs hová mennie, ezért arra kéri, hogy maradjon náluk egy darabig. Ahogy telnek a napok, remekül összebarátkoznak a lánnyal (pedig valami nagyon nincs rendben vele). Az egyetlen kellemetlenség, a falusi öregek ellenséges viselkedése (mindegyiknek sebhely van a karján vagy a nyakán). Jessica és a férje egyik nap elmennek, hogy eladjanak néhány otthagyott cuccot a házból. A régiségbolt vezetője elmond egy legendát az előző lakókról... állítólag egy nő az esküvője napján vízbe fulladt, és még mindig a ház környékén ólálkodik... állítólag olyan, mint egy vámpír, de ez úgyis csak mendemonda (pedig nagyon is valószínűnek tűnik).

Személyes vélemény:
Baromi jó ötlet volt, hogy néha hallhattuk Jessica gondolatait, vagy azt, amit ő hall, a suttogásokat... elég szar lehet az ő helyében lenni. A néző könnyen át tudja érezni azt a kellemetlen helyzetet, amiben Jessica van, ráadásul Zohra Lampert remekül alakította a "nemrég szabadult a diliházból" nőt, nem tudom, hogy valójában milyen a viselkedése, de a filmben görnyedt testtartásával, meg azzal az állandó kómás arckifejezéssel (érdemes a szemét figyelni, néha egyértelműen a "semmibe" néz) teljesen el lehet hinni neki, hogy nincs jól.
Az viszont nekem jobban bejött volna, ha nem lett volna ennyire egyértelmű, hogy csak beképzeli-e magának a dolgokat, vagy nem... egy kicsit olyan volt, mintha a végére kifogytak volna az ötletből a készítők, és csak úgy összecsapták volna, hogy befejezhessék...
Amúgy meg tök jól bemutatták, hogy milyen, ha valaki skizofrén... Mert ez volt a skizofrénia, és nem az, amikor valakinek több személyisége van, és egyik pillanatról a másikra már másképp viselkedik (mintha egy másik ember lenne), mert az a disszociatív személyiségzavar.
A hangulatot elég jól meg tudták adni, a zene is a helyén volt, bár valszeg ez annak idején sokkal ijesztőbb lehetett, mint most... nekem egyáltalán nem volt ijesztő, de simán el tudom képzelni, hogy 1971-ben egy felnőttnek is rémálmai voltak a film után... vagy nem.
Egy kicsit bajban vagyok ezzel az alkotással, mert az első kb. kétharmada baromi jó volt, a végére meg csalódást okozott, nem sikerült adnia azt az extrát, amitől a nézőt "kiüti" a film. Szóval a pontozást is úgy lehet értelmezni, hogy a vége miatt vontam le a maximumból...