Naoyuki Tomomatsu elmebeteg csodái #1 - Stacy: Attack of the schoolgirl zombies

Azt már az előző bejegyzés végén megemlítettem, hogy a blog szülinapja alkalmából minden napra jön egy ismertető Yoshhihiro Nishimura/Naoyuki Tomomatsu/ Noboru Iguchi ide illő filmjeiről...
Ez egy elég szép masszív lista, még úgy is, hogy nem vettem hozzá a romantikus vígjátékokat, pornókat és egyebeket, amik a lista harmadát tennék ki...
Amúgy azért érdekesek ezek a rendezők, mert nagyon hasonló témájú/stílusú filmeket csinálnak, (néha együtt dolgoznak, néha külön), és nem csak rendezésben, de a jelmezek/speciális effektek/maszkok, és az ilyesmi munkákban is gyakran részt vesznek, hiszen ezeknél a filmeknél a speciális effektek és a jelmezek majdnem olyan fontosak, mint maga a rendezés, sőt, talán néhány filmnél sokkal többet is dolgoztak a szörnyeken, mint a történeten...
Lehet jönni azzal, hogy milyen gusztustalanok, és aberráltak, meg hasonlók azok, akik ilyen filmeket csinálnak, de az igazság az, hogy csak szimplán bátrak, és van annyi fantáziájuk, hogy megvalósítsák agymenéseiket... valszeg rengeteg ilyesmi film készülne világszerte, csak a rendezők gyakran nem mernek olyan dolgokkal előállni, amikkel ezekben a filmekben sokkolják a népet...
Ja, és az egész csak szórakoztatás céljából készült, felesleges mély filozófiai mondanivalót belemagyarázni, vagy logikát keresni benne, komolyan venni meg végképp nem szabad... vagyis szabad, de akkor a lényeget figyelmen kívül hagyja az ember, és csak egy hihetetlen rossz filmet fog látni (legalábbis annak fogja látni).... gondolom.

Talán feltűnik majd valakinek (ha előre megírom, valszeg fel fog tűnni...) de vannak visszatérő nevek a stáblistán, ami nem csoda, az évek során rendesen összegyűlt egy kisebb csapat, ami részt vesz majdnem minden film készítésében... tiszta családias az egész.

Igyekszem időrendi sorrendben haladni, bár ettől néha eltérhetek....

Stacy: Attack of the schoolgirl zombies

Év: 2001
Ország : Japán
Műfaj: horror, gore, vígjáték
Rendező: Naoyuki Tomomatsu
Szereplők: Norman England, Hinako Saeki, Tomoka Hayashi, Natyuki Kato, Yukijiro Hotaru
Speciális effektek: Hiroshi Sagae, Takashi Oda

Az I. sz. végére a 15 és 17 év közötti lányok egytől egyig meghalnak, majd vérszomjas zombiként feltámadva Stacyké válnak. Ezeknek a Stacyknek megölésére a leghatásosabb mód, ha 165 darabra vágják őket, és emiatt új, divatosabb kiszerelésekben dobják piacra a cégek a fegyvereket.
Senki sem tudja már, hogy miért történik ez, de a családtagok kezdenek belenyugodni, a lányok meg csak annyit akarnak, hogy szívük választottja darabolja föl őket, ha itt az idő...

Amúgy amikor az ember már azt hinné, hogy az egész sehová sem vezet, végül is kidolgoznak valamiféle magyarázatot, ami tekintettel a film szellemiségére, egészen elfogadható...

Személyes vélemény:
Gyomorforgatóan érzelgős, a főszereplő kiscsaj folyamatosan röhögcsél, az egész túldramatizált és pózolós, de ettől függetlenül remekül elszórakoztatja az embert, hozza mindazt, amit a későbbi ilyesmi kategóriás filmek gore terén, bár még enyhén prototípus érzetű...
Alapból nincs nagyon történet, csak valami alapötlet, és a lényeg, hogy sok-sok zombikiscsaj legyen benne, akiket különböző módszerekkel, látványosan nyírnak ki... ja, és baromi vicces fröcsögős hangeffektekkel.
Eddig nem írtam a filmről túl sok jót, de jobb, ha tud ezekről az ember mielőtt megnézné...

Azért is választottam ezeknek a filmeknek bemutatását időrendi sorrendben, hogy látsszon a fejlődés, hogyan kezdődött, és milyen változások történtek a sablonokon, amikre épülnek a későbbi filmek (igen, sablonok, mert szinte mindegyik szörnyen leegyszerűsítve majdnem ugyan azokat az elemeket tartalmazzák... pölö: A főszereplő egy (vagy több) csaj, aki(k) valami miatt elszántan harcol(nak), a rendszerint mutáns/gépiesített gonoszok ellen. (ilyen például: Tokyo gore police, Machine girl, Vampire girl vs. Frankenstein girl, stb))
Miután ez a film az első a listámon, mondhatjuk, hogy valahol itt kezdődhetett ez a folyamat...
Ez még messze nem olyan cool, mint a későbbi alkotások, de hangulatban már közel jár, és szép mennyiségű darabolás/belezés van benne, igaz, az egész nagyon műnek látszik(, de ezen később sem fognak annyit változtatni).
Vicces, de nem annyira, hogy bárki belehalna a röhögésbe, csak a látvány nevetséges, valószínűleg van valami szándékos is abban, hogy ez ennyire "gagyinak" tűnjön.
A színészek nem túl érdekesek, nem valami jók, de nem is számít annyira, hiszen ezek a filmek teljesen más szellemiségben készülnek, bár később jobbak is szerepelnek majd (pl Eihi Shiina, aki feltűnik több filmben is, őt naggyon szeressük).
A lényeg annyi, hogy ez végképp a szórakoztatásra megy rá, hiszen itt még a látvány sem olyan, hogy ott tartaná a nézőt, aki meggondolná magát... szimplán viccesen bugyuta, rengeteg művérrel/ember darabokkal, és jó nézni a rendező találékonyságát. Ha az ember egy agyatlan filmet keres kikapcsolódásra, ez tökéletes.

Hujhé hurrá, a Predatorcake már kb.31561200 másodperce műxik!!!

Szóóóval a blog szülinapos... egy teljes éve kezdődött.

Most egy jó hosszú, hihetetlen megható és érdekfeszítő pofázás következik arról, hogy eddig mi történt a bloggal, velem, meg a többi hülyeségről (igazából nagyon unalmas az egész, csak leírtam, mert miért ne)... akit ez nem érdekel, ugorjon az uccsó pár sorra, mert ott van a lényeg.

Az egész sok-sok éve kezdődött, mer' ugyebár aki szereti a horrorfilmeket, az általában már gyerekkora óra próbálja megkapni a maga adagját belőle, de azért ennyire nem akarok visszamenni... tehát mondjuk 4 éve (azért mondjuk, mert nálam az évek mindig összefolynak...) odáig jutottam, hogy majdnem minden nap megnéztem egy horrorfilmet... valamiért szinte mindegyik érdekelt, és azon voltam, hogy minél tájékozottabb legyek a témával kapcsolatban... a környezetemet ez nem nagyon izgatta, vagy cseszegettek miatta, vagy nem foglalkoztak vele. Én emiatt feleslegesnek éreztem sokszor, hogy ennyi időt töltök horrornézéssel, listákat írtam, összefüggéseket kerestem a filmek között, de ha már ennyi hülyeséget csinálok, akkor mi értelme annak, hogy ezek az infók a baromi rendetlen és sötét szobám mélyén elzárva porosodjanak? Arra gondoltam, hogy kéne csinálni egy oldalt... akkor még azt hittem, hogy csak azok tehetik ezt meg, akik képesek rendesen írni, és meg tudják fizetni... Majd kiderült, hogy blogot bárki írhat(még én is), és tökre ingyé' van! (szal ha nem tetszik a Predatorcake, tessék jobbat írni...)
Eltelt kb. 3 év (ami alatt volt legalább egy költözés, egy évismétlés matek miatt (ekkor süllyedtem földszint alá a környezetem szemében), meg egyebek), és már nagyon elegem volt, tehát annak érdekében, hogy valami hasznosat csináljak, elkezdtem írni ezt a blogot... azóta már sok minden változott. A fő célom ezzel a boggal az, hogy legyen a neten valami magyarul azokról a dolgokról, amikkel általában nem foglalkoznak túl sokat az emberek, vagy nem ismerik eléggé, és pont ezért nem is írnak róla nagyon... Igyekszem megkönnyíteni azok dolgát, akik valamiféle infót keresnek mondjuk egy horrorfilmmel kapcsolatban, de vagy nem találnának semmit róla, mert szinte senki sem látta, vagy nem magyarul van az írás... Meg persze az is benne van, hogy ha már filmekről írok, inkább olyanokról, amikről eddig nem írtak igazán, hiszen tudom, hogy nem valami high-tech a stílusom, és ha valaki elolvasná egy bejegyzésemet, akkor inkább a tartalma érdekelné, egy olyan filmről, amiről máshol nem talált semmit (ez hasonlít az előzőhöz, de mégsem ugyan azt írtam...). A harmadik ok meg az egóm növelése, de ezt most hagyjuk...

Az egy év során a blog kinézetre és tartalmilag is sokat változott, és ha úgy látom alakítok még rajta... Nagyjából kezdek rájönni, hogyan lehet jó ismertetőket írni, bár még messze vagyok attól, hogy témától függetlenül bárki számára jó legyen olvasni a blogot... majd egyszer odáig is eljutok.
Nem tudom, hogy mennyire vannak rendszeres olvasóim, mert eddig van 2 követőm, és egy ember, aki többször is írt már megjegyzést, nekik hálás vagyok, de igazán fogalmam sincs, hogy mit gondolnak az emberek a Predatorcake-ről... szal ha valakinek valamelyik bejegyzést olvasva valami eszébe jut, amit megosztana, nyugodtan tegye meg, mert a visszajelzés baromi fontos... Erről korábban nagyon sokat írtam, túl sokat, de jobb, ha nem emlegetem annyit, mert az olvasóknak elegük lesz belőle... annyit tudok, hogy jönnek, és olvassák amit írok, egy nap akár húszan is, ami elég jó ahhoz képest, hogy az első hónapokban én voltam az egyetlen olvasóm szinte...

Már fél tizenkettő van (a bejegyzés ideje azt mutatja mindig, amikor elkezdem írni..), úgyhogy abbahagyom... Tehát egy éve megy a blog, és többé-kevésbé rendesen... (inkább kevésbé, de egy ilyen link embertől mit én, már ez is nagy dolog...)

Az ajándék holnapra marad, amúgy csak annyi, hogy pár hétig minden nap jön egy Noboru Iguchi/Yoshihiro Nishimura/Naoyuki Tomomatsu film (meg a többi ilyesmi kategóriás), ha valaki nem tudja, hogy kik ők, segít a Google, holnap mindent elmagyarázok, addig el lehet dönteni, hogy érdekel-e valakit a dolog :D...