2013. augusztus 11., vasárnap

2013 érdekesnek tűnő horrorfilmjei

Vagyis inkább annyi, hogy ezek vannak a megnézendők listáján nálam most, a bővítés lehetőségét fenntartva... kicsit késve, de még azért rendesen benne vagyunk az évben.
Pontos infót nem írok a megjelenés idejéről mert az bármerre csúszhat, az is lehet hogy egy-kettő ezek közül csak jövőre lesz látható, ki tudja...

Ja, és lehet hogy jön még ehhez egy kiegészítő bejegyzés, mert most tűnt fel hogy nem vettem hozzá az amcsi/angol idei dolgokat (pedig emlékszem, hogy annak még ezer éve utána néztem...)

De ezek vannak egyenlőre:

Fuan no tane (az angol címe Pet Peeve lesz)
(Japán)
Érthetetlen okokból úgy tűnik hogy még nem írtam a mangáról, pedig nagyon szeretem, szerintem zseniális szösszenet (kb 3-5 oldalas rövid történetek vannak benne, és baromi eredetiek).
Azt még nem tudom hogy fogják tudni rendesen összefűzni egy kerek történetté a dolgokat, mert a fejezetek általában egymástól teljesen függetlenek voltak, de kíváncsian várom a megoldást.
Az alap koncepció ennyi: az emberek élik megszokott mindennapjaikat, de egyszer csak valami egészen különösre lesznek figyelmesek, ami pedig a történet végére felborít minden racionalitást és lelki nyugalmat.



Miss Zombie
(Japán)
Az alapján amit eddig tudok róla, nagyon hasonlít az alapsztori a Kaiki! Shinin Shoujo c. rövidfilmre, ami egy Hideshi Hino manga alapján készült, és egy lányról szól aki elvileg halott, gyakorlatilag pedig él vagyis zombi de teljesen emberi tudattal és viselkedéssel... elég drámai a dolog, ez a film is úgy tűnik hogy követi a vonalat, még a színek hiányát is átvette, de majd meglátjuk hogy mennyiben lesz más, az imdb.com-on nem írják hogy a két filmnek bármi közük lenne egymáshoz...



Rain for the Dead
(Japán)
Egy újabb igencsak meghatni akaró zombis film... Bár érdekes látni arról az oldalról, hogy a teljesen hétköznapi otthonokban hogy reagálnak a zombiinvázióra...



Jigoku de Naze Warui (Why don't you play in hell? lesz az angol címe)
(Japán)
Megint egy remeknek ígérkező Sion Sono film, bár nem horror, a trailer alapján masszív vérfürdők vannak benne (szó szerint). A trailer szerint egy yakuza főnök segíteni akar a lányának aki mindenképp szerepelni akar egy filmben, ezért összeáll egy csapat hogy megrendezzék a saját filmjüket...



Oltre il Guado (Across the River)
(Olasz)
Egy biológus az erdő élővilágát tanulmányozva egyre mélyebbre merészkedik, ott talál egy különös falut és sok-sok iszonytató titkot...
Nagyon szeretem a szép erdőségeket, az ott játszódó horrorfilmeket meg végképp (lásd pl.: Skjult), ez is nagyon hangulatosnak és jónak ígérkezik, egy kicsit mintha az áldokumentum filmek vonalát követné, ami nálam plusz pont.




Omnívoros (Omnivore)
(Spanyol)
Egy ételkritikus különös ínyencségeket kínáló exkluzív étteremre bukkant, csak a legalitással vannak gondok, hiszen nem tűnnek túl lelkesnek az éppen elkészítésükre váró, összekötözött emberek...
Egyenlőre ez a listám legvéresebb darabja, majd meglátjuk, milyen lesz...




La Casa del Fin de Los Tiempos (The House of the End Times)
(Venezuela)
Családi drámás-kísértetházas sztori, remélhetőleg nem lesz túl sablonos, amúgy izgalmasnak tűnik.




El Resquicio (The Crack)
(Argentín)
Nagy adag családi sötét-titkolózás és elszigetelt helyen való bekattanás...
Érdekesnek tűnik, de nem tudom, jó lesz-e...



Eddig ennyi van, pár nap múlva jelentkezem a többivel.
Minden jót!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése