Ulysses #1

Röpke több, mint egy hetet késtem...
Mondjuk csoda, hogy most fent vagyok (annyira nem az...) mert mostanság átálltam fordított napokra, és miután hazaérek a suliból hullaságom miatt késődélután már alszom, éjfél után 1-2 órával felkelek és akkor csinálok mindent amit amúgy előző nap délután/este csinálnék... persze emiatt most sem bírtam ébren maradni (pedig ha már úgyis itt van a hosszúhétvége...), szal most keltem föl, mert egy nagyon furát álmodtam, és semmi kedvem visszaaludni.
Ééés most...

Utólag is BOLDOG NŐK NAPJÁT mindenkinek, aki nőnek tartja magát, és
BOLDOG PURIMOT (szintén utólag), mára pedig:
BOLDOG NEMZETKÖZI π NAPOT

Ulysses

James Joyce írta, 1918 és 20 között jelent meg.A nálam lévő kiadást 1986-ban adta ki az Európa Könyvkiadó és 948 oldalas, ha az utószót nem vesszük hozzá.

Azért kezdtem el olvasni, mert még korábban láttam egy interjúban, de ott csak megemlítették, semmi köze nem volt magához az interjú témájához, csak annyit mondtak róla, hogy sokan hallottak róla, de nagyon kevesen olvasták... és meg emlékeztem, hogy mivel elég masszív könyv (tudtam, hogy megvan nekünk, valahol az angol verzió is megvan...), és egy időben ezzel volt kitámasztva az ablak szellőztetéskor, szóval itt volt a közvetlen közelemben, és gondoltam, hogy ok, akkor most eggyel több ember lesz, aki olvasta... Amúgy még azt sem tudtam, hogy miről szól.

Eddig kb. 100 oldalt olvastam belőle, a második résznél tartok.

Azzal kezdődik, hogy egy Buck Mulligan nevű fickó és 2 barátja (Stephen Dedalus, Haines) egy toronyban van, reggeliznek fürdenek, stb. Mulligan kissé bunkó, szeret belekötni az emberekbe, de amúgy elég nagy tudású, Stephen szintén értelmes, általában ő kapja a legtöbb ugratást Mulligantől, Haines pedig... hát ő annyira nem egy érdekes ember.Aztán Stephent követi a regény, aki iskolában tanít, de a gyerekek már nagyon menni akarnak focizni, később beszél az igazgatóval, aki megkéri hogy adja ki írását a lapjában. Az igazgató egy megkeseredett embernek tűnik, erősen antiszemita. Stephen később a tengerparton sétál, mindenfélén elgondolkozik.

Ezután van egy hirtelen váltás, egészen más helyszín, a középpontban Bloom, egy jólelkű muksó áll, aki szereti a macskáját, és a vesét (az utóbbit jóóó undorítóan írja le a könyv), felviszi felesége reggelijét, magának is akar valamit csinálni, de nincs otthon elég étel ezért bevásárol, megbámulja a nőket, és sok mindenen töpreng. Leveleket hoz, magának és feleségének is (a felesége párna alá rejti a maga levelét), majd teát készít, Bloom levele Mollytól, a lányától érkezett.

Szóval itt tartok.

Nem annyira könnyű olvasni, ha valaki neki akar állni, rá kell jönnie, hogy ennél nem működik az "éppen buszon vagyok, fél kézzel kapaszkodom, másikkal papírköteget tartok, a kettő közt egyensúlyozom a könyvvel, mert ugye azt meg olvasni akarom, és fél szemmel a megállókat figyelem mert a franc akar túlmenni" mert ha nem figyel az ember teljesen oda, már el is veszti a fonalat... nem egyszerű olvasmány, főleg, mert gyakran egészen rímelőek a mondatok, részben emiatt több olyan szót használnak, ami kényelemből nincs az ember mindennapos szókészletében, nem szokta meg annyira (bár ez olyan nem zavaró, csak az elején kellett szoknom), a másik pedig az írói stílus, hogy a szereplő éppen csinál valamit, gondol valamire, erről eszébe jut valami (régi emlék, vagy valami a témához kapcsolódó dolog), ebből pedig egy asszociációs játék indul, és a lehető legrandomabb képek ugornak be, minden, ami arról a témáról beugorhat... ha ezt jó sokáig csinálják, és valaki egy kicsit is kizökken az olvasásból, könnyen elvesztheti a fonalat, és akkor az elejétől kell kezdeni újraolvasni a gondolatmenetet, ha érteni akarja valaki, hogy miről is van szó... legalábbis velem ez volt... tudom, hogy több írónak is van ilyen műve, de és még nem olvastam ilyet (vagyis de, csak az nem volt ilyen extrém), és még csak kezdek belejönni.

Van benne több rövid vers is, azok elég szórakoztatóak.

A szövege igencsak modern, könnyen érthető, leszámítva a fentebb említett dolgot, és hogy a könyv hatalmas szókinccsel rendelkezik, egy dolgot képesek hatezerféleképpen hívni (pl.: zsebkendő=fikafityula).

Az egyetlen eléggé zavaró dolog az az, hogy a latin/francia szövegeket nem fordították le (talán azt feltételezték, hogy minden olvasó ért franciául és latinul is... most elég hülyének érzem magam), pedig nem lett volna rossz, ha mondjuk lábjegyzetben vagy egy külön oldalon hátul leírták volna, hogy mit jelentenek. Bár ez inkább a kiadó hibája.

Eddig nagyon tetszik, nem számítottam rá, hogy ennyire érdekes lesz... igazából alig történik egész idő alatt valami, de azt a valamit baromi jól tudja leírni J.J..